Kétmilliós támogatást is lehet kapni elektromos autókra Németországban

Megegyezett a német kormány és az autógyárak, hogy tovább és még erőteljesebben támogatják az elektromos autók terjedését vásárlási támogatással és a töltőállomás-hálózat bővítésével.

Az elektromos autók vásárlásához nyújtott együttes támogatások folytatásáról állapodott meg hétfőn este a német kormány a német autóipar szereplőivel – közölték mindkét részről a dpa német hírügynökséggel.

A terv értelmében megemelik az egész iparágat érintő támogatásokat, és a szubvenciók rendszerét újabb öt évre, 2025 végéig kiterjesztik. A több mint három éve bevezetett autóvásárlási prémiumok 2020 végéig vannak érvényben.

Az elektromos autók tömeges piaci bevezetését célzó, úgynevezett “autó-csúcson” Angela Merkel kancellár, valamint a szövetségi kormány néhány minisztere és tartományi miniszterelnökök mellett a VDA autóipari szövetség és az autógyártó cégek vezetői, beszállítók és a szakszervezetek vettek részt. Megállapodásuk értelmében a 40 ezer euró (mintegy 13 millió forint) vételár alatti autók fogyasztói támogatását 4 ezerről 6 ezer euróra fogják emelni. Az ugyanilyen árkategóriába tartozó plug-in hybrid járművek vásárlási támogatását pedig 3 ezerről 4,5 ezer euróra. A terv szerint, amelybe a dpa betekinthetett, a német szövetségi kormány és az iparági szereplők a jövőben is egyenlő részt vállalnak az elektromos autózás bevezetésének szubvencionálásából.

A csúcstalálkozó előtt nem lehetett tudni, hogy mindkét fél hajlandó-e folytatni ezt a sémát, bár a Volkswagen csoport már jelezte, hogy hajlandó erre.

A jelenleg érvényben lévő szubvenciós kerethez a német kormány és az autógyártók egyaránt 600 millió euróval (több mint 197 milliárd forint) járultak hozzá.

Forrás:

hvg