Több tízmillió forint értékben loptak a bűnjelraktárból a NAV dolgozói – állítja egy volt munkatársuk

Több tízmillió forint értékben loptak a NAV bűnjelraktárában az ott dolgozók – ezt állítja egy férfi, akinek korábban az volt a munkahelye.

Az RTL híradónak azt mondta:

dohánynak, ruháknak, és autóalkatrészeknek is nyoma veszett.

Volt olyan, hogy dohány megsemmisítésére kapott utasítást, ám azt nem találta már a raktárban sem. Kollégáival akkor azt feltételezték, hogy a lefoglalt árucikk be sem érkezett hozzájuk. Akkoriban 5 teherautónyi dohányról volt szó, amiből egy teherautónyi “elveszett” – mondta.

De volt olyan eset is, amikor járművekből tűntek el alkatrészek úgy, hogy a kamerák által nem látott részen szedhették ki az autókból.

Minderre figyelmeztette feletteseit, nem sokkal később azonban egy titkosszolgálati átvilágítás után tőle vált meg a hivatal. Emiatt egy munkaügyi pert indított. Szerinte a cégnél sok tisztességes ember dolgozik, és a bűncselekmények szálai magasabb szintre vezetnek.

A NAV a Híradónak annyit válaszolt, hogy mikor a bűncselekmény a tudomásukra jutott, feljelentést tettek, de többet az ügyről nem akarnak mondani.

Forrás:

szmo