Kolomojszkij szerint Ukrajnának szakítania kell a Nyugattal

Ideje a Nyugat helyett Oroszország felé fordulni, fejtette ki legújabb véleményét Ihor Kolomojszkij a The New York Times-nek adott interjújában.

Az ukrán oligarcha nagy pálfordulásról tett tanúbizonyságot, amikor azt ajánlotta, hogy Ukrajnának a nyugati világ helyett az oroszokkal kell rendeznie kapcsolatát. Ez valószínűleg csalódottságából fakad, ami a nyugati diplomaták és a Nemzetközi Valutaalap közös álláspontjával kapcsolatos, akik remélik, hogy az ukrán elnök nem engedi meg, hogy visszakapja a Privatbankot.

Kolomojszkij azt mondta, ugyan nem érez különösebb szeretetet Oroszország iránt, de szerinte a Nyugat, mivel nem támogatja elég pénzzel és nem nyit utat piacai felé, félrevezette Ukrajnát, Amerika pedig kihasználja az országot, hogy megpróbálja gyengíteni geopolitikai ellenfelét.

Ukrajna gazdasági túléléséhez szükség van az orosz kapcsolatokra. „Igaz, hogy 2014-ben nem ezt mondtam, de most objektíven látom, merre haladunk”, jelentette ki, hozzátéve Oroszország ugyanúgy támogathatná Ukrajnát, mint a Valutaalap, amely teljesíthetetlen követeléseket támaszt az országgal szemben.