Oktatási miniszer: Ukrajnában túl sok a tanár

Hanna Novoszad, az ukrán oktatási tárca vezetője úgy véli, az ország iskoláiban túlságosan sok tanár dolgozik, írja a racurs.ua.

A miniszterasszony az 1+1 televíziónak adott interjúban fejtette ki véleményét, amely szerint a tanulók számához viszonyítva a kelleténél sokkal többen tanítanak az iskolákban. Különösképp igaz ez a kis tanulólétszámmal működő falusi iskolákra, amelyekből a gyerekeket a közigazgatási reformnak megfelelően átirányítják a központi bázis iskolákba. A bezárásra kerülő tanintézmények tanára tehát jól teszik, ha más munka után néznek.

A szakminiszter elismerte, hogy népszerűtlen dologról beszél, ám eljött az ideje annak, hogy konkrét lépéseket tegyenek a közoktatási rendszer átalakítása felé. A portál szerint Novoszad tanári létszámcsökkentést előrevetítő szavainak közük lehet azon korábbi kijelentéséhez, hogy 2020-ban 45 milliárd hrivnyára volna szükség a tanári fizetések emeléséhez.

Forrás:

Racurs/KH