Tiltakozó levelet küldött a Netflixnek a lengyel kormányfő

Újabb szövegrészeket illeszt be a holokauszt témájú sorozatában szereplő egyes térképekbe a Netflix, miután a lengyel kormányfő levélben tiltakozott az amerikai médiaszolgáltatónál a sorozat miatt, amely szerinte pontatlanul mutatja be országa történelmét.

A Netflix Treblinka Rettegett Ivánja című dokumentumfilm-sorozata Ivan Demjanjuk ukrán háborús bűnösről szól, aki a németek által a megszállt Lengyelország területén létrehozott Treblinka haláltábor őre volt.

A sorozat első részében egy ponton megjelenik Lengyelország mai térképe, amelyen a film szerzői feltüntették néhány második világháborús náci haláltábor – köztük Auschwitz és Treblinka – helyszínét.

Mateusz Morawiecki Reed Hastingsnak, az amerikai cég vezetőjének címzett, Facebook-oldalán is közzétett levelében azt írta: nem felel meg a valóságnak, hogy a németek által megszállt Lengyelország területén, illetve az országnak a Harmadik Birodalomhoz csatolt részein létrehozott náci német lágereket egy mai térképen ábrázolják.

A térkép megtéveszti a nézőket, mivel azt sugallja, hogy Lengyelország felelős volt a haláltáborokban elkövetett bűntettekért.

“Hazám akkor független államként nem is létezett, a táborokban lengyelek millióit is meggyilkolták” – írta a kormányfő, aki szerint a térkép “nem más, mint a történelem újraírása”.

A Netflix közölte, hogy további szövegrészeket illeszt be a filmben szereplő egyes térképekbe.

“Ez világossá teszi majd, hogy a lengyelországi megsemmisítő és koncentrációs táborokat a náci német rezsim építette és működtette, amely lerohanta és 1939-1945 között megszállva tartotta az országot”

– áll a médiaszolgáltató és produkciós cég által csütörtök éjjel közzétett közleményben.

Forrás:

MTI