Ukrajnában betiltanák az alkohol behozatalát

A hvylya.net értesülése szerint a kormánypárt tervei között szerepel a szeszesitalok importjának 2025-ig szóló betiltása.

Az ezzel foglalkozó törvénytervezetet az elnöki hivatalból terjesztették a parlament elé. A tervezet értelmében 2023-tól csak egyes ukrán vállalatok kaphatnának engedélyt korlátozott mennyiségű szeszesital behozatalára. Ugyanakkor Ludmilla Bujmiszter, a parlament gazdasági bizottságának tagja szerint a behozatali tilalomnak legalább 2025-ig kell érvényben maradnia.

Az információ szerint a tilalom célja az ukrajnai termelők védelme.

Az Ukrszpirt Állami Vállalat megreformálása volna az első lépés, hogy megszűnjön annak monopol helyzete, utat nyissanak a perifériára került kistermelők előtt, és talpra álljanak a ma még megszűnés veszélyével fenyegetett szeszfőzdék. Majd az alkoholgyártás kérdésköre várna megoldásra.

Ukrajnában kellő számú gyártó van, ezért nincs ráutalva a gazdaság az alkohol importjára. Ezért kellene a behozatalt legalább 2025-ig betiltani. Ez idő alatt az árnyékgazdaságban folyó termelést is vissza kellene szorítani. A képviselő szerint ez a nehezebben megoldható probléma, amely már két évtizede jelen van az ukrán szesziparban.


Református

Népszerű tartalom

Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com