Tizenéves gyerekek a hágai késelés sebesültjei

Tizenéves gyerekek a péntek esti hágai késelés sebesültjei – közölte szombaton NOS holland közszolgálati televízió. A támadót egyelőre nem fogták el.

A híradás szerint a késeléses támadásban egy 13 éves kisfiú és két 15 éves kislány sebesült meg könnyebben. Mindnyájukat elengedték már a kórházból.

Az eddigi hírügynökségi jelentésekben az szerepelt, hogy a sebesültek fiatalok, de a koruk, illetve a nemük nem derült ki. A hatóságok nem adtak róla hivatalos tájékoztatást.

Az eset péntek este történt ötszáz méterre a parlament épületétől, Hága belvárosának leglátogatottabb bevásárlóutcáján, amely zsúfolt volt a karácsonyi szezon kezdete, illetve a fekete pénteki bevásárlások miatt. A támadó kereket oldott. A NOS megszólaltatott két szemtanút, akik azt mondták, hogy a megsebesített kislányok sikítva menekültek az utcáról egy boltba. Egy másik szemtanú pedig arról számolt be, hogy egy atlétikus testalkatú férfi futott el a helyszínről, könnyedén ugrándozva át az útjába kerülő akadályokon.

A hatóságok azóta nagy erőkkel keresik az elkövetőt, a hágai rendőrség minden emberét bevetette a hajtóvadászatban, de egyelőre nem találják. Híradások szerint razziákat tartanak a vasúti pályaudvarokon, ellenőrzik a tömegközlekedési eszközöket.

Az elkövető indítéka nem ismert, de a hatóságok semmit se zárnak ki.

Forrás:

MTI