Többezres figyelmeztető tüntetést tartott az ellenzék Kijevben a normandiai csúcstalálkozó előtt

Több ezren tüntettek vasárnap a kijevi Majdanon, a Függetlenség terén, hogy figyelmeztessék Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt arra, ne adja fel Ukrajna alapelveit a Donyec-medencei válság rendezésére hivatott normandiai csúcstalálkozón.

Az úgynevezett “normandiai négyek”, Ukrajna, Oroszország, Franciaország és Németország vezetői hétfőn Párizsban találkoznak újra többéves szünet után.

A kijevi demonstrációt három parlamenti ellenzéki párt, a Petro Porosenko volt elnök mögötti Európai Szolidaritás, a Julija Timosenko volt kormányfő vezette Haza és Szvjatoszlav Vakarcsuk rockénekes Hang nevű pártja szervezte, csatlakozott hozzájuk a nacionalista Szabadság párt és több társadalmi szervezet.

A résztvevők számáról különböző becslések jelentek meg az ukrán sajtóban: az Interfax-Ukraina hírügynökség szerint 7-9 ezren vettek részt, míg az Obozrevatyel ukrán hírportál szerint a demonstrálók száma a rendezvény végére megközelítette a 20 ezret.

A megmozdulás szervezői az álaluk kiadott közlemény szerint arra kívánták figyelmeztetni az ukrán elnököt, hogy ne tegyen Oroszországnak olyan engedményeket a csúcstalálkozón, amelyekkel átlép bizonyos határokat. Megengedhetetlennek tartják azt, hogy Ukrajna lemondjon euroatlanti integrációs irányvonaláról, a Krím félszigetről és az Oroszországgal szemben indított nemzetközi eljárásokról. Elfogadhatatlannak tartják továbbá azt, hogy Ukrajna szövetségi állammá váljon, valamint azt, hogy helyhatósági választásokat rendezzenek a Donyec-medence szakadár ellenőrzés alatti területein még az összes külföldi fegyveres távozása előtt.

A tüntetésen felszólalt Petro Porosenko, aki az Obozrevatyel hírportál szerint hangsúlyozta: nem szabad semmilyen engedményt tenni Vlagyimir Putyin orosz elnöknek addig, amíg az utolsó ukrán területet is fel nem szabadítják. Köszönetet mondott Angela Merkel német kancellárnak Ukrajna következetes támogatásáért az orosz agresszióval szembeni küzdelemben. Emmanuel Macron francia elnöknek üzenve kifejezte reményét, hogy Franciaország népe is az ukránok mellé áll. “Folytatnunk kell annak bizonyítását a világnak, hogy a háborúért a Kreml és személyes Putyin a felelős” – hangoztatta a volt államfő.

“Számunkra akkor lesz béke, amikor az orosz csapatok elhagyják földünket, amikor az orosz harckocsik és tüzérségi fegyverek elmennek, amikor a Wagner és más csoportokhoz tartozó orosz zsoldosok elmennek. Ha pedig maradni akarnak, akkor csak a börtönökben van helyük, hogy feleljenek polgáraink haláláért”

– hangoztatta Porosenko.

A demonstráció a helyszíni beszámolók szerint békésen, atrocitások nélkül zajlott le.

Forrás:
MTI

Kövessen minket a FACEBOOKON, TWITTEREN vagy INSTAGRAMON és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!