Nehéz idők várnak az ukrajnai munkavállalókra

Az obozrevatel.com beszámolója szerint a Miniszteri Kabinet olyan munkaügyi törvénytervezetet dolgozott ki, amely a jelenleginél is nehezebb helyzetbe sodorja az ukrajnai munkavállalókat.

A jogszabály tervezet értelmében a munkaadó jelentősen mérsékelheti a dolgozó bérét. Ha a még hatályos jogszabály értelmében az éjszakai túlóráért, a szabadnapokon való munkáért dupla fizetést köteles számlálni, most ezt az összeget az ötödére csökkentik. Konkrétan, ha 500 hrivnya a dolgozó napi bére, úgy túlóra esetén ez 1000 hrivnyára emelkedik.

Az új törvény szerint azonban csak 20 hrivnyával számolhatnak fel többet.

Ráadásul a munkáltató bármikor rákényszerítheti az alkalmazottat, hogy például a hadsereg javára vállaljon pluszmunkát még akkor is, ha nincs kihirdetett hadiállapot.

A kellemetlen újdonságok sorába tartozik, hogy a munkaadó gyakorlatilag szabad kezet kap és kénye kedve szerint bármikor felmondhat a munkásának. Ráadásul a jelenlegi jogszabállyal ellentétben már meg sem kell indokolnia, hogy miért teszi utcára az alkalmazottat. Kevésbé lesznek védettek a kismamák.

Ők is bármikor elbocsáthatók lesznek.

Csupán a szülés előtti 70 nap és a gyermek világra jöttét követő 56 nap az, amikor nem lehet kitenni a szűrét.