Moszkva kész változtatni a minszki béketerven

A Kreml-szóvivője, Dmitrij Peszkov szerint nem kizárt, hogy módosítsák az ukrajnai konfliktus lezárását célzó 2015-ös minszki béketervet.

Ehhez azonban Kijevnek először szakértőkkel és a szakadárok képviselőivel is egyeztetnie kell

– magyarázta egy tévéshow-ban vasárnap Peszkov.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban jelezte, hogy szeretne változtatni a béketerven, amely sok tekintetben nem egyezik álláspontjával, és amelyet ilyen formában sohasem írt volna alá. A dokumentumot Zelenszkij elődje, Petro Porosenko szignálta.

A minszki egyezmény előírja, hogy regionális választásokat követően fokozatosan újra kormánykézbe kerülnének a jelenleg a szakadárok ellenőrzése alatt álló területek az orosz-ukrán határ mentén. Emellett rögzíti, hogy a szóban forgó régióknak különleges státust kell biztosítani az alkotmányban.

A kijevi kormány különösen ez utóbbival nem ért egyet.

Donyeck és Luhanszk egyes részeit 2014 áprilisa óta a szakadárok felügyelik. Az ENSZ becslései szerint eddig mintegy 13 ezren vesztették életüket az ukrajnai konfliktusban.

Zelenszkij egy hete tárgyalt Ukrajna sorsáról Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Párizsban. A felek között Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő közvetített. Putyin és Zelenszkij 15 percig beszélt egymással négyszemközt is.

Peszkov eredményként értékelte, hogy a felek párbeszédet kezdeményeztek, ugyanakkor aláhúzta, hogy sok kérdésben még nagyon távol állnak egymástól az álláspontok.

Forrás:
MTI

Kövessen minket a FACEBOOKON, TWITTEREN vagy INSTAGRAMON és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!