Az ukrán médiában tilos lesz Putyint idézni

A strana.ua birtokába került az új média törvény tervezetének egyik péáldánya. A kultuszminisztérium által előkészített tervezetet hamarosan a parlament elé terjesztik.

A média tevékenységét szabályozni hivatott új jogszabály nem csak a nyomtatott és elektronikus sajtóra vonatkozik, de kiterjesztették valamennyi információ közlőre, és az online filmszínházakra is. A kidolgozásában figyelembe vették a Nép Szolgája parlamenti képviselőinek javaslatait is.

A regnáló hatalom létrehozza a teljhatalommal felruházandó nemzeti médiatanácsot, amelynek dolga lesz egyebek között eldönteni azt is, ki nevezhető újságírónak és ki nem.

A félretájékoztatásért, hamisnak minősített hírek terjesztéséért például pénzbírságot róhatnak ki a vétkes médium ellen, és azonnali hatállyal bezárhatják az internetes portálokat, gyorsított eljárással betilthatják a lapokat.

A portál szerint különös figyelmet érdemel a törvénytervezet 37. cikke, amely a tiltásokat tartalmazza. Tilos lesz például igazat adni a szakadároknak, kétségbe vonni Ukrajna területi egységét, nem közölhetnek a médiumok olyan híreket, amelyek az ukrajnainál kedvezőbb színben tüntetik fel a szakadár területeken lévő állapotokat, azokat csakis elmarasztaló hangnemben lehet majd ábrázolni.

Szigorúan tilos lesz jókat írni Putyinról, szépeket mondani a szovjet éráról, az egykori kommunista vezetőkről, nem lehet majd dicsérni a szovjet iskolarendszert és egészségügyet, az akkori vívmányokat.

Ugyanígy tilos lesz a fasizmus propagálása is. A portál ugyanakkor megjegyzi, hogy a törvénytervezet nem taglalja, miként kell viszonyulni a hitleri Németországgal kollaboráló ukrán nemzeti hősökhöz vagy az SS Galicsina hadosztályhoz, amely a fasiszták oldalán harcolt a második világháborúban.


Kövessen minket a FACEBOOKON, TWITTEREN vagy INSTAGRAMON és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!