Még a levegőben kigyulladt és visszafordult a lezuhant ukrán repülő

Még a levegőben lángra kapott, visszafordult és leszállásra készült a szerdán Teheránban lezuhant ukrán utasszállító repülőgép – derült ki az iráni polgári repülési hatóság előzetes vizsgálatából.

A csütörtökön nyilvánosságra hozott dokumentum szerint szemtanúk is megerősítették, hogy a lángok elterjedtek a gép törzsén.

Az eleinte nyugati irányba tartó utasszállító röppályája megváltozott, ami azt mutatja, hogy a pilóták észlelték a problémát. A gép félfordulatot tett, és visszatérőben volt a repülőtérre. A pilótáktól azonban nem érkezett semmilyen jelzés a váratlan helyzetről.

Az iráni hatóság kiemelte azt is, a gép felrobbant azután, hogy becsapódott a földbe.

Forrás:
MTI, Fotó: MTI/AP/Ibrahim Norúzi