Félezernyi korrupciós ügyet tárt fel az SZBU

A múlt év folyamán bekeményített a korrupció elleni harcban az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), közölte az unn.com.ua.

A portál információja szerint 2019-ben a nemzetbiztonsági szerv nyomozóinak köszönhetően 525 korrupciós ügyben indítottak büntető eljárást. Ezek sorában 343 esetben az ukrán Btk. 368. cikkébe ütköző bűncselekmény, azaz felelős beosztású hivatalos személy által követelt és elfogadott törvénytelen anyagi haszonszerzés miatt történt vádemelés. Negyven alkalommal hatalommal való visszaélés volt a vád. A büntető eljárások során 189 elkövetőt ítéltek letöltendő szabadságvesztésre, további 164-et felmentettek hivatali beosztásából.

A tájékoztató szerint az SZBU nyomozói 497 esetben tártak fel korrupciógyanús eseteket, amelyekben rendvédelmi szervek vezető beosztású munkatársai, állami köztisztviselők valamint katonai tisztségviselők játszották a főszerepet. Az általuk követelt összeg egészében meghaladja a 65 millió hrivnyát.

Az államnak és az önkormányzatoknak okozott kár pedig több mint 1,4 milliárd hrivnya. Csak az Agrártudományok Nemzeti Akadémiája (NAAN) vezetőit mintegy egymillió dollár összegű vesztegetési ügyben fogták perbe.

Forrás: