Weber: nem kérünk leckéket Orbántól

Az Európai Néppárt frakcióvezetője Strasbourgban, az Euronews kérdésére reagálva kommentelte Orbán Viktor múlt heti kijlentéseit a Néppártról – írja az EuroNews.

A magyar miniszterelnök évértékelő sajtótájékoztatóján ugyanis azt mondta, a Néppártnak változnia kell, ismét meg kell találnia a valódi konzervatív értékeket ahhoz, hogy megtartsa tagjai között a Fideszt.

Weber azt mondta, figyelik majd a következő napok fejleményeit, és kiderül, lesznek-e pozitív változások. “A Néppárt értékei világosak, annak, aki közénk szeretne tartozni, világossá kell tennie, hogy tiszteletben tartja ezeket – mondta Weber. – Az én pártom, amelynek tavaly a csúcsjelöltje voltam, a legutóbbi választáson 40 százalékos eredmény felett teljesített: ezért nem kérünk kioktatást sem a politika, sem a választások ügyében. A mi irányvonalunk és az értékeink világosak.”

Közben az olasz La Republica című lap szerint tárgyalások folynak a Fidesz, az olasz Liga és a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság között egy új európai pártcsalád létrehozásáról.

Állítólag már a frakció neve is megvan, Konzervatívok és identitás névre hallgathat a csoport. Az olasz lap szerint egyébként az Orbán vezette Fidesz egy lépésre áll a kizárástól. A csoport összetétele azért kérdéses, mert Jarosław Kaczyński ellenzi, hogy a Marine Le Pen vezette francia Nemzeti Tömörülést is bevegyék a blokkba. A lengyel politikus elsősorban a Putyinhoz fűződő kapcsolata miatt ellenzi a Le Pennel való szövetséget.

Forrás:

EuroNews