Bezárhatják a beregszászi főiskolát?

Nem elképzelhetetlen, hogy az ukrán kormány bezáratja a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát, ha a kabinet Kárpátaljára is kiterjeszti a felsőoktatási intézmények számának tervezett csökkentését, mivel a magyar intézménnyel szemben sok észrevétele van az oktatási hatóságnak, sőt az Ukrán Biztonsági Szolgálatnak (SZBU) is – írta szerdán a depo.ua hírportálra hivatkozva a karpat.in.ua.

A kiadvány szerint ugyan évek óta rebesgetik, hogy Ukrajnában csökkenteni fogják a felsőoktatási intézmények számát az oktatás reformja során, ám most megint megjelentek az ezzel kapcsolatok ijesztő hírek.

A felsőoktatási intézmények számának optimalizálása érdekében a kormány módosította finanszírozásuk rendjét, és azt tervezi, hogy megszünteti ezek kihelyezett tagozatait egyes városokban, valamint össze is vonhat egyes egyetemeket, amint azt Hanna Novoszad, oktatási miniszter nyilatkozta hétfőn

– olvasható az írásban.

A cikk szerzője városonként felsorolta, hogy elképzelése szerint milyen felsőoktatási intézmények szűnhetnek meg, utalva arra, hogy ezekről már korábban is szó volt ebben vonatkozásban, hiszen a leépítési tervek évek óta léteznek. Szerinte azonban Kárpátalja aligha kerül be azoknak a megyéknek a listájába, amelyekben felsőoktatási intézményeket számolnak fel.

A társégben ugyanis kevés, mindössze tíz III–IV. akkreditációs fokozatú ilyen intézmény található, és ebből is négy magánfenntartású.

A tízből három került be a legjobb Ukrán felsőoktatási intézmények TOP-200-as listájába – emlékeztetett az orgánum. De mint jelezte, a fennmaradók közül nehéz lenne kiválasztani a legrosszabbakat, mert még a legjobbak esetében is sok a gyenge pont. „

Így például a privát II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola működésével kapcsolatban van alighanem a legtöbb észrevétele az Oktatási Intézmények Állami Felügyeletének, sőt az Ukrán Biztonsági Szolgálatnak (SZBU)”

– írta ukrán hírportál.

Megszólalt Orosz Ildikó a főiskola bezárásával kapcsolatban

Szerdán egy, a depo.ua ukrán hírportálon megjelent cikkben arról írtak, elképzelhető, hogy az ukrán kormány bezáratja a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát (II. RF KMF) az ukrán felsőoktatási intézmények számának tervezett csökkentése során. A hírre reagálva dr. Orosz Ildikó, a főiskola rektora fejtette ki véleményét – írja a Kárpátalja hetilap.

Forrás:

karpat.in.ua