Megnyirbálták a miniszterek fizetését

A közfelháborodás nyomán januárban decemberhez képest alacsonyabb fizetéseket kaptak kézhez a miniszterek és helyetteseik.

A kormány nyilvánosságra hozta a tárcavezetők elmúlt havi járandóságáról szóló kimutatást. Ebből az derül ki, hogy ugyan még a régi képlet szerint számfejtették a kifizetéseket, de két-háromszorosára megvágták azokat. A legtöbbet, 68269 hrivnyát, Vadim Prisztajko külügyminiszter kapta, az infrastrukturális miniszter 52679, a belügyminiszter 47290 hrivnyával volt kénytelen beérni.

A miniszterelnök munkáját 33782 hrivnyával, két helyettesét 33841, illetve 27713 hrivnyával honorálták. A legkevesebbel –12721 hrivnyával –, Dmitro Dubiletnek, a Miniszteri Kabinet miniszterének kellett beérnie.

Februártól új képletet alkalmaznak a csinovnyikok bérszámfejtésekor, amit az ukrajnai átlagfizetéshez kötnek, amint erről a Miniszteri Kabinet február 5-ki ülésén döntöttek. A prémiumok összege nem lehet magasabb egy alapbérnél.

Forrás:

Korrespondent/KárpátHír