Az internet felfüggesztése óta nőtt az erőszak Mianmarban

Mianmar egyes részeiben nőtt az erőszak az internet felfüggesztése óta az ENSZ emberi jogi szakértői szerint, és egyre többen menekülnek el.

„Polgári személyek, közöttük gyerekek továbbra is ki vannak téve a konfliktus kiszélesedésének. Azokban a régiókban, ahol kikapcsolták az internetet, tovább fokozódott az erőszak” – közölte kedden Genfben az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala.

A Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjí vezette mianmari kormány február elején a válság sújtotta Arakán államban újabb öt településen településén kapcsoltatta ki az internetet. A Telenor távközlési vállalat szerint a kormány az intézkedést biztonsági okokkal és a közérdekkel magyarázta. A Bangladessel határos állam több városában már hónapok óta nem működik az internet.

„Február 4. óta a jelentések szerint naponta folynak harcok helikopterek és hadihajók bevetésével” – közölte az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala. Azóta hét polgári személy halt meg és legalább ötvenen megsebesültek. Az elmúlt tíz napban legalább 1100 embert üldöztek el otthonából.

Jogvédők szerint a kommunikációs zárlat célja, hogy megakadályozza a rohingja civilek és az arakáni etnikai csoport elleni túlkapásokról szóló jelentések kiszivárgását.

A buddhista többségű Mianmar 2017-ben hajtott végre tisztogatást a muszlim rohingja közösség körében, válaszul egy rohingja lázadók által elkövetett támadásra. A katonák akcióit többen népirtásnak minősítették, amelynek során tömegével gyilkoltak meg embereket, erőszakoltak meg nőket és számos településen felgyújtották a házakat. 2017 augusztusa óta körülbelül 740 ezer rohingja menekült a szomszédos Bangladesbe a mianmari katonák és a buddhista milíciák elől. Mianmar tagadja a népirtás vádját.

Forrás:
MTI

Kövessen minket a FACEBOOKON, TWITTEREN vagy INSTAGRAMON és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!