Öt kárpátaljai határátkelőn kiemelt az ellenőrzés a koronavírus miatt

Az érintett határátkelőhelyeken a mentőszolgálat munkatársainak bevonásával folyamatosan ellenőrzik a belépésre jelentkező utasokat – erről tájékoztatott hétfőn közösségi oldalán Olekszij Hetmanenko a kárpátaljai megyei közigazgatás megbízott elnöke.

A megyevezető emlékeztetett arra, hogy a Miniszteri Kabinet rendelete alapján keddre összehívták a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás rendkívüli járványügyi bizottságát. Hetmanenko elárulta, hogy az ülésen megvitatják, hogy a határátkelők és a kórházak mennyire felkészültek a koronavírussal kapcsolatos szakmai protokollok és eljárásrendek végrehajtására és az együttműködésre. A jellévőknek egy beszámolót is meghallgatnak a koronavírus helyzetről Európában és Ukrajnában.

Hetmanenko azt is közölte, hogy elfogadásra került egy szakmai protokollokolt arra az esetre, ha egy betegnél koronavírust diagnosztizálnak Kárpátalján. Létrehoztak öt gyorsreagálású mentősökből álló csapatot, arra az esetre, amennyiben a határátkelőkön koronavírus tüneteivel jelentkezik belépésre valaki. A Megyei Infektológiai Korházat jelölték ki az esetleges betegek fogadására. Továbbá 13 speciálisan felszerelt mentőautó állítottak készenlétbe, amelyek fel vannak szerelve légzőkészülékkel.