Koronavírus: 8 halott és 311 fertőzött Ukrajnában

Ukrajnában szombatra ötről nyolcra emelkedett a koronavírus halálos áldozatainak száma, az igazolt fertőzötteké pedig 93 új esettel 311-re. A betegségből eddig öten gyógyultak ki – közölte az egészségügyi minisztérium. A legtöbb fertőzött, 74 személy, a fővárosban, Kijevben van.

A koronavírus-világjárvány terjedésének megfékezése érdekében hozott korlátozó intézkedések bevezetése óta, azaz az elmúlt két hétben mintegy 100 ezer ukrán állampolgár tért haza külföldről a kijevi kormány segítségével – közölte Vladiszlav Kriklij infrastrukturális miniszter szombaton a Facebookon. A tárcavezető sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a hazatérők többsége felelőtlenül viselkedett, és nem tartotta be az önkéntes karantén szabályait, amivel veszélybe sodorta hozzátartozóit és közvetlen környezetét.

Péntek éjféltől Ukrajna átmenetileg felfüggesztette állampolgárainak hazaszállítását külföldről. Kriklij elmondta, hogy még 9000 ukrán maradt külföldön, akik jelezték, hogy haza szeretnének jutni, de már nem tudnak.

Hozzátette, hogy azokat a járatokat, amelyek még péntek éjfél előtt elindultak, Ukrajna beengedi a területére. A járatokon érkező utasoknak alá kell írniuk, hogy hajlandóak önkéntes karanténba vonulni, aminek betartását a rendőrség ellenőrizni fogja.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este a mögötte álló Nép Szolgája párt parlamenti frakciójával tartott egyeztetés után közölte, hogy a vezetés már megállapodott szállodákkal több személy számára karantén biztosításáról. Azt nem árulta el, mely szállodákról van szó.

Forrás:
MTI