Rohamosan emelkedik a fertőzöttek száma Ukrajnában

Ukrajnában egy nap alatt, vasárnapra egy fővel kilencre emelkedett az új koronavírus halálos áldozatainak száma, az igazolt fertőzötteké pedig 107 esettel 418-ra. A betegségből eddig öten gyógyultak ki

Annak ellenére, hogy péntek éjféltől Ukrajna beszüntette az ukrán állampolgárok hazaszállítását külföldről, szombaton még elindulhatott egy különgép New Yorkból Kijevbe, fedélzetén 359 ukrán utassal – közölte Volodimir Jelcsenko Ukrajna washingtoni nagykövete a Twitteren.

Megérkezett vasárnap Moszkvából is Kijevbe a különvonat 716 ukrán utassal. A vonat pénteken indult el az ukrán fővárosból Moszkvába orosz utasokkal és visszafelé hozott ukránokat.

Az ukrán határőrszolgálat vasárnapi tájékoztatása szerint szombaton több mint 16 ezer ukrán tért haza, közülük több mint 5,7 ezren érkeztek gyalogosan érkeztek a határátkelőhöz. Huszonegy különgéppel csaknem 3,5 ezren érkeztek meg a kijevi Boriszpil repülőtérre.

Ukrajna kínai nagykövetsége közölte, hogy elindult és vasárnap megérkezik Kijevbe a második egészségügyi szállítmány Kínából. A SCAT légitársaság Boeing 767-300-as típusú gépe védőmaszkokat, védőruhákat és egyéb járványellenes eszközöket szállít. Az első szállítmányban március 23-án Ukrajna laboratóriumi és gyorsteszteket kapott.

Natalija Pascsenko, az önkényesen kikiáltott donyec-medencei Luhanszki Népköztársaság (LNR) “egészségügyi minisztere”, beszámolt az állítólagos első korona vírusos fertőzöttről a kelet-ukrajnai szakadár területről, hozzátéve, hogy még egy tesztnek meg kell erősítenie a fertőzöttségét.

Forrás:
MTI