23-ra nőtt a kárpátaljai koronavírus-fertőzöttek száma!

Hirtelen egyről huszonháromra nőtt a Kárpátalján beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma – írja a KISZó.

Egyszerre több kárpátaljai hírportál tette közé, hogy Olekszij Hetmanenko megbízott kormányzó bejelentése szerint 1-ről 23-ra nőtt az új világjárványban megfertőzöttek száma. Mint kiderült, az első munkácsi nővel kapcsolatba kerülő mind a 19 személynél kimutatták a vírust.

Rajtuk kívül egy ungvári és két técsői járási beteget diagnosztizáltak. Ketten a megyei járványügyi kórházban vannak, a többiek otthon gyógyulnak, orvosi felügyelet mellett.

Nem hivatalos forrásból úgy értesült KISZó, a napokban Ungvárra érkezett kijevi virológusok azért jöttek, mert kárpátaljai kollégáik nem végeztek tökéletes mintavételt a 19 vírusgyanús munkácsi személynél.
Céljuk, hogy tökéletesítsék az itteni kollégák munkáját. Úgy tudjuk, ezentúl már a megyei járványügyi laboratóriumban végzett tesztek is hitelt érdemlőek lesznek, nem kell azokat Kijevbe is eljuttatni.

Forrás:

kiszó