Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Sikkasztással vádolják az Ungvári Városi Tanács egyik osztályvezetőjét

Hatvan nap elzárásra ítélték az Ungvári Városi Tanács lakásgazdálkodási osztályának vezetőjét.

A hivatalnokot még áprilisban vádolták meg 470 ezer hrivnya elsikkasztásával. A pénz a Posta tér felújítása közben tűnt el, adta hírül a megyei ügyészség sajtószolgálata.

A bíróság döntése értelmében a vádlott 1 millió 500 ezer hrivnya óvadék fejében hagyhatja el a fogházat. Amennyiben az osztályvezetőért – akit azzal gyanúsítanak, hogy két tettestársával a Posta tér rekonstrukciója során a valóságosnál magasabb árakat tüntetett fel a hivatalos iratokban, majd a különbözetet zsebre tették –, leteszik az összeget, otthonában várhatja a tárgyalást. Nem hagyhatja el lakhelyét, sem az országot.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com