Zelenszkij újabb korlátozásenyhítéseket jelentett be

Zelenszkij a sajtótájékoztatóján közölte, hogy a távolsági, azaz megyék közötti személyszállítást a korlátozások könnyítésének mostani szakaszában még nem tudják elindítani. Szavai szerint erre ugyanis csak hat megye áll készen az országban.

Az elnök tájékoztatott arról is, hogy a Covid-19 betegség elleni küzdelemben részt vevő egészségügyi dolgozók az ország 15 megyéjében már megkapták a költségvetésből számukra elkülönített bérkiegészítést.

Vitalij Klicsko főpolgármester szerdai tájékoztatása szerint Kijevben előző nap 51 új fertőzöttet regisztráltak – köztük 8 egészségügyi alkalmazottat -, és két beteg hunyt el. Az eddig azonosított fertőzöttek száma a fővárosban elérte a 2410-et. Kijev a második legfertőzöttebb területe Ukrajnának a romániai határnál lévő Csernyivci megye után, ahol a regisztrált fertőzöttek száma a jelenlegi adatok alapján 2796. Kárpátalja megyében eddig 922 fertőzöttet jegyeztek fel, 24-en haltak bele a betegségbe, és 216-an gyógyultak fel belőle.

A Julija Timosenko volt kormányfő vezette Haza párt parlamenti frakciója szerdán bejelentette, hogy az egész képviselőcsoport házi önelszigetelésbe vonult, és nem vesz részt a törvényhozás ülésein, mert egy képviselőtársuk megfertőződött SARS-CoV-2 vírussal. Valamennyiükön elvégezték a tesztet koronavírusra, de még várják a vizsgálat eredményét.

Forrás:
MTI