A Jobbik visszahívja Varga-Damm Andreát az Országgyűlésből

A Jobbik elnöksége felszólította Varga-Damm Andreát, hogy 24 órán belül adja vissza országgyűlési mandátumát – értesült az Alfahír.

Lapunk információi szerint a döntés amiatt született, mert kedden az ellenzéki párt szándékával ellentétes módon megszavazta a kormánypártok állami megfigyelőrendszerről is szóló, 282 paragrafusból álló salátatörvényét.

A törvényjavaslattal kapcsolatos témafelelős Varga-Damm Andrea volt, így a párt az ő javaslatára szavazott, azonban hamar kiderült, hogy valójában a Jobbik álláspontjával szöges ellentétben álló elemek is szerepelnek a javaslatban.

A magyar politikában példátlan módon a Jobbik nyilvánosan elismerte hibáját, mint fogalmaztak:

„Hibáztunk, mert nem vagyunk tévedhetetlenek. Emberek vagyunk.”

A törvény elfogadását egyébként önmagában nem befolyásolták a jobbikos szavazatok, hiszen a kétharmados kormánypárti többség erre elegendő felhatalmazást adott.

Ugyanakkor információink szerint a Jobbik elnökségében bizalmi válság alakult ki Varga-Damm Andreával szemben, ezért elvárják, hogy vállaljon felelősséget hibájáért. A pártvezetés döntése értelmében a képviselőnek 24 órán belül vissza kell adnia mandátumát, amennyiben erre nem hajlandó, úgy kezdeményezni fogják a frakcióból való kizárását.