Elfordultak Ukrajnától a külföldi befektetők

Az idei év első negyedében jelentős visszaesés történt az ukrán gazdaságba irányuló külföldi befektetésekben, írja az állami statisztikai hivatal tájékoztatójára hivatkozva a slovoidilo.ua.

A statisztikai adatok tanúsága szerint az év első három hónapja során 76,9 milliárd hrivnya külföldi tőke áramlott be az országba a közvetlen beruházások révén. Ez a múlt év azonos időszakához képest 35,5 százalékkal kevesebb.

A külhoni befektetők elfordulása az ukrán piactól valamennyi ágazatot érinti. Kivétel csupán a telekommunikáció és az informatika, amely 8,7 százalékos növekedést könyvelhetett el. Az adatok szerint a legjelentősebb, 79,1 százalékos visszaesés a kultúrát, a sportéletet és a szórakoztató ipart érte, míg az iparban 36,2, a mezőgazdaságban 44,1 és a közlekedésben 57,8 százalékkal volt kevesebb a külföldi beruházás.

A portál emlékeztet rá, hogy Volodimir Zelenszkij kijelentette, elkészültek azok a törvénytervezetek, amelyekkel szeretnék vonzóvá tenni Ukrajnát a külföldi tőke számára. Ezek a tervezetek hamarosan a parlament elé kerülnek.

Forrás:
slovodilo/KH