Magyarország segít az ukrajnai árvízkárok felszámolásában

Mint arról a censor.net beszámolt, Magyarország felajánlotta segítségét a nyugat-ukrajnai megyéket sújtó árvizek okozta károk felszámolásához.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kijevi látogatása során közölte, hogy Magyarország kész segítséget nyújtani a bajbajutott régiónak, valamint felajánlott 50 millió dolláros támogatást a kárpátaljai utak építésére. Mint megjegyezte, nagyon reméli, hogy az összeget felhasználják és valóban utakat fognak belőle építeni.

Hozzátette azt is, hogy a magyar kormány intézkedések egész sorát hozta az árvizek elleni küzdelem érdekében, és e téren kész segítséget nyújtani Ukrajnának.