Csökkent a munkanélküliség Ukrajnában

Bár a koronavírus járvány miatt sokan elvesztették a munkájukat, a hivatalos statisztikai adatok szerint nem nőtt, ellenkezőleg csökkent a munkanélküliségi ráta 2020 első negyedévében.

Az Ukrán Állami Statisztikai Hivatal szerdán nyilvánosságra hozott adatai szerint a munkaképes lakosság, vagyis a 15 évnél idősebb népesség között 8,5 százalék volt a munkanélküliségi ráta idén január és május között, miközben tavaly ugyan ebben az időszakban 9 százalék fölött volt munkanélküliek aránya. Ami azt jelentette, hogy 2020 első negyedévében 1,5 millió munkanélküli volt az országban. A tájékoztatás szerint 16,5 millió 15 és 70 év közötti dolgozott Ukrajnában. Ez egyben azt is jelenti, hogy a 15-70 évesek foglalkoztatási arány 58,2 százalékra mérséklődött.

A közlemény szerint az adatok nem tartalmazzák a megszállt kelet-ukrajnai területeken és a Krím félszigeten lakókat.

Forrás:
korrespondent/KÁRPÁTHÍR