Egyre kevesebb kenyeret készítenek Ukrajnában

Az ukrajnai gazdák állítása szerint az időjárás viszontagságai miatt elszenvedett károk nem lesznek kihatással a hazai fogyasztókra, a boltokban lesz elég kenyér és pékáru, írja a tsn.ua.

Az ország egyes régióiban már elkezdték a kenyérgabona aratását. Az információ szerint a termés 70 százaléka exportra kerül. A többiből bőségesen fedezik majd a belső szükségleteket. Ez annál inkább lehetséges, hogy egyre kevesebb terméket állít elő a sütőipar. Mint az 1+1 televíziós csatorna műsorában elhangzott az idei év első felében 314 ezer tonna kenyeret sütöttek az ukrajnai pékek, ami 14 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában volt.

Az okokat fejtegetve a szakemberek a kereslet visszaesésére hivatkoznak. Vagyis az ukránok egyre kevesebb kenyeret esznek.

Forrás:
tsn/KÁRPÁTHÍR