Ukrajnában törvény készül az ellenzék jogairól

A Nép Szolgái parlamenti képviselői csoportja az ellenzék jogait korlátozó törvény megalkotásán munkálkodik, közli a thebabel.com.ua.

Ruszlan Sztefancsuk, a házelnök kormánypárti első helyettese egy interjúban elmondta, a jogszabály tervezet első változata szeptemberben, de legkésőbb október folyamán kerülhet első olvasatban a parlament elé. Úgy fogalmazott, a kormánypárti frakción belül is alaposan előkészítik a tervezetet, mert olyan jogszabály akarnak alkotni, amelyet nem kell majd módosítgatni. Így az akkor is helytálló lesz, ha netalán a Nép Szolgái kerülnek egyszer ellenzékbe.

Sztefancsuk szerint garantálni akarják, hogy a törvény a mindenkori ellenzékre vonatkozzon. Az alkotói szerint az alkotmányba is foglalnák, hogy a parlamentben legalább 300 igen szavazattal lehessen elfogadni a jogszabályt, illetve az abban eszközölendő módosításokat. Ez a stabilnak szánt jogszabály azért is unikális, mert Ukrajna függetlenné válása óta még senki nem foglalta törvénybe a parlamenti ellenzék jogkörét, közölte a házelnök első helyettese.