Több mint kétmilliárdos támogatás jut a külhoni magyar közösségeknek

Több mint 2,2 milliárd forintos támogatásban részesülnek a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyar közösségek, valamint a nemzetpolitikai célokat megvalósító anyaországi tömörülések – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Potápi Árpád János jelezte: a koronavírus-járvány miatt a tavaszi-nyári rendezvényeknek nem tudtak támogatást megítélni. Reményét fejezte ki, hogy az év második felében az akadályok elhárulnak, és a határok is megnyílnak.

A támogatási keretre 2019 decemberében kiírt négy pályázat eredményét ismertetve elmondta: másfél milliárd forinttal segítik a külhoni magyar oktatást és kultúrát, amiből egymilliárdot központi felhíváson, félmilliárdot négy regionális pályázaton keresztül osztanak ki.

A központi pályázatra 2244 kérelem érkezett, amiből 655 nyert el támogatást.

A regionális felhívásokra 1504 pályázat érkezett, ebből 691 kap forrást. Segítik a többi közt a munkácsi Szent Erzsébet ingyenkonyha és melegedő fenntartását, működését, a Várdaróc Magyar Kultúregyesület identitásmegőrző tevékenységét.

Támogatást kap az Erdélyi Magyar Látássérültekért Egyesület eszközbeszerzésre, a magyar közösségi ház felújítása Gömörpéterfalván, hozzájárulnak a muravidéki Meseút című dokumentumfilm készítéséhez, a nagykaposi görögkatolikus templom felújításához, a szórvány- és zarándokközpont befejezéséhez, felavatásához Déván.

Támogatják a „Szülőföldön okosan” szakképzési programot

Támogatják továbbá a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium Alapítványának tehetségműhelyeit és a „Szülőföldön okosan” szakképzési programot Marosvásárhelyen – ismertette a részleteket Potápi Árpád János.

Az ifjúsági és cserkészközösségek tevékenységének támogatására több mint 87 millió forintot különítettek el; 181 kérelmezőből 115-en kapnak támogatást. A forrásból részesül többek között az Észak-bácskai Magyar Cserkészegyesület és a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség.

Támogatják tudománynépszerűsítő történelemi estek szervezését Komáromban Trianon 100. évfordulója alkalmából, valamint a székelyföldi értékmentést: kihalóban lévő népi mesterségek bemutatását, oktatását Csíkkarcfalván, illetve ifjúsági önkéntesek képzését Gyulafehérváron.

A diaszpórában élő magyarság szervezetei és az ott magyar nyelvű oktatást végző tömörülések számára 364 millió forint áll rendelkezésre;
449 kérelemből 261 kap támogatást.

Forrás:
MTI-Magyar Távirati Iroda