Három ukrán katona vesztette életét, köztük egy katonaorvos mentés közben a Donyec-medencében

Az elmúlt napban három ukrán katona vesztette életét, köztük a sebesültek mentése közben egy katonaorvos, és két további katona sebesült meg a Donyec-medencei harcok övezetében a szakadár és az orosz megszálló erők támadásai következtében – jelentette kedden az ukrán Egyesített Erők parancsnoksága.

A közlemény szerint az „orosz megszálló erők” előző nap 18-szor sértették meg a tűzszünetet a kelet-ukrajnai frontvonal mentén, egyebek mellett 120 milliméteres, a minszki egyezményekben tiltott nehéztüzérségi aknavetőket és nagy kaliberű golyószórókat is bevetettek.

A parancsnokság közlése szerint az orosz erők kilőttek egy 120 milliméteres aknalövedéket Zolote település közelébe is, ahol már korábban az ukrán és a szakadár erők végrehajtották a minszki egyezményeknek megfelelően a csapatszétválasztást, azaz egy-egy kilométerre eltávolították egymástól csapataikat, és elbontották védelmi erődítményeiket.

A Donyecktől mintegy 65 kilométerre északra lévő Zajceve településénél a sebesült katonák evakuálása közben a támadók tüzet nyitottak a mentést végzőkre, és egy katonaorvos életét vesztette a támadásban.

Dmitro Kuleba külügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján erkölcsileg barbarizmusnak nevezte a katonaorvos megölését, jogi szempontból pedig olyannak, ami háborús bűntettnek minősül. Ígéretet tett arra, hogy ezt az esetet fel fogja vetni nemzetközi tárgyalásain. „Ez az eset nyilvánosságot fog kapni, és a válasz a lehető legkeményebb lesz” – fejezte ki meggyőződését a miniszter.

A donyecki szakadárok DAN hírügynöksége arról számolt be, hogy az ukrán hadsereg hétfő este tíz, 120 milliméter kaliberű aknavető-lövedéket lőtt ki az általuk ellenőrzött terület déli részén lévő Kominternovo falu térségére. Áldozatokról, veszteségekről, károkról nem számoltak be.

2018 februárjában életbe lépett a Donyec-medence Ukrajnába történő visszaintegrálásáról szóló ukrán törvény, amely Oroszországot agresszornak, megszálló államnak, a szakadár ellenőrzés alatti településeket pedig Oroszország által ideiglenesen megszállt területeknek minősítette. A jogszabály alapján az addig terrorellenesnek nevezett belügyi művelet fokozatosan, április végétől pedig hivatalosan katonaivá alakult át, és új neve Egyesített Erők Művelete lett.


Református

Népszerű tartalom

Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről
Ukrajna: Jön a katonai rendőrség

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com