Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Ötezer hrivnya lesz a minimálbér

Szerhij Marcsenko pénzügyminiszter bejelentése szerint még az idén 5000 hrivnyára emelik Ukrajnában a minimálbért, áll a hvylya.net hírében.

A tárcavezető elmondta, az ország gazdasági helyzete megengedi, hogy már ez év folyamán a jelenlegi 4723-ról 5000 hrivnyára emeljék a minimálbér összegét. Marcsenko szerint ezáltal sikerül részben csökkenteni a Nyugdíjalap hiányát és a gazdaság egyes ágazataiban is felgyorsulhat a növekedés.

A miniszter szólt a jövő évi tervekről is, amelyek értelmében 6000 – 6500 hrivnyára kívánják emelni a minimálbért. Az erre vonatkozó elképzelés már megszületett, már csak azt kell tisztázni, honnan lesz rá elegendő pénz. Az sem tisztázott még, hogy ennek milyen hatása lehet a gazdaságra és a költségvetésre. Az ebből származó bevételnek csak kis hányada jut ugyanis az államkasszába, a többi a helyi költségvetést és a Nyugdíjalapot gazdagítja. Tehát a minimálbér növelésére szükség van, ám egy ilyen jelentős emelés előtt minden részletet mérlegre kell tenni.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com