Az ukrán külügyminiszter aggodalmát fejezte ki a kijevi magyar nagykövet sajtónyilatkozata miatt

Az ukrán külügyminisztériumban aggodalommal fogadták íjgyártó István kijevi magyar nagykövetnek a napokban adott egyik sajtónyilatkozatát, amelyben arról beszélt, hogy Budapest folytatja a NATO-Ukrajna bizottság miniszteri szintű értekezleteinek bojkottálását – közölte Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter pénteki kijevi online tájékoztatóján.

Az ukrán politikus elmondta: meglepte őt, amit a magyar nagykövet az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek adott interjújában mondott.

Íjgyártó a nyilatkozatában arról beszélt, hogy Magyarország még nem hagy fel a NATO és Ukrajnai közötti kapcsolattartás blokkolásával, mert három kérdés még nem rendeződött számára kielégítően, ez pedig az oktatási és a nyelvtörvény, valamint a közigazgatási rendszer, azon belül az új járások tervezett kialakítása.

Kuleba kijelentette: abban állapodott meg Szijjártó Péter külügyminiszterrel, hogy három találkozót tartanak, amelyen egyeztetik annak az emlékeztetőnek a szövegét, amelyet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök aláír majd a találkozójukon. A háromból két találkozó már megvolt, egy maradt hátra, az oktatás kérdésével foglalkozó munkacsoport ülése.

“Az egyetlen nehézséget az okozta, hogy a magyar fél a (koronavírus) világjárvány miatt korlátozta a belépést. Szijjártó Pétertől kaptam egy levelet, amelyben javasolja, hogy az ülést szeptemberre halasszuk”

– közölte Kuleba.

Kijelentette: az ukrán fél abból indul ki, hogy a már meghatározott úton haladnak és befejezik a folyamatot.

“Sértő számomra, ha ez az interjú annak a jele, hogy a magyar fél megváltoztatta álláspontját, és diplomatikusan szólva, megkísérli átalakítani a tárgyalási folyamatot”

– tette hozzá a miniszter.
Kuleba ismételten leszögezte, hogy Ukrajna a 2017-ben elfogadott oktatási törvényen végrehajtotta az Európa Tanács Velencei Bizottságának összes módosító ajánlását, ezért a jogszabállyal kapcsolatban minden kérdést lezártnak tekint.

Hozzátette, hogy változatlanul számítanak Orbán Viktor ukrajnai látogatására.

A Jevropejszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy az oktatási törvény elfogatása miatt 2017 szeptemberétől Magyarország blokkolja a NATO és Ukrajna közötti politikai párbeszédet és megvétózza az együttműködés elmélyítésére vonatkozó határozatokat.

Budapest és a kárpátaljai magyar szervezetek szerint ugyanis a 2017-es oktatási törvényben foglalt nyelvi cikkely – amely alapján az ötödik osztálytól fokozatosan át kell térni a nemzetiségi iskolákban a tantárgyak többségénél az ukrán nyelvű oktatásra – sérti a kisebbségek már megszerzett jogait.

Forrás:
MTI - Magyar Távirati Iroda