Jelentős létszámleépítés az ukrán seregben

Az év hátralévő három hónapja során mintegy húszezerrel csökkentik az ukrán hadsereg személyi létszámát, áll a rusjev.net információjában.

A portál az АрмияInform, vagyis a védelmi minisztérium információs portáljára hivatkozva írja, hogy az idei év végéig leépítik a hadtáp, a kiszolgáló és a kiképző egységek személyi létszámát. A húszezer fős létszámcsökkentés a hivatásos állományt érinti. A tájékoztató szerint nem névsor alapján, hanem a beosztások figyelembe vételével történnek az elbocsátások, és azok nem vonatkoznak a fegyveres alakulatokra.
Ugyanakkor a vezérkartól származó információk szerint a szárazföldi csapatoknál 60 000, a légierőnél 15-20 ezer katonai beosztást számolnak fel. A cél a hivatásos állomány optimalizálása a 2015-ben hatályba lépett törvénynek megfelelően 300 000-ről 250 ezer főre. Ám a portál megjegyzi, az ukrán katonai alakulatok állandó létszámhiánnyal küzdenek. A fegyveres erők valós lélekszáma mintegy 247 000, közülük 194 ezerre tehető a harci alakulatokban szolgáló katonák száma.

Forrás:

Kövessen minket a FACEBOOKON, TWITTEREN vagy INSTAGRAMON és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!