Zelenszkij Beregszászban /+videó/

Volodimir Zelenszkij kárpátaljai munkalátogatása keretében péntek délelőtt megtekintette a felújítás alatt álló Linner Bertalan nevét viselő beregszászi járási kórházat – közölte az Elnöki Iroda sajtószolgálata.

A közlemény szerint az államfőnek Ivan Males, az egészségügyi intézmény főorvosa referált a munkálatok állásáról. Közölte, hogy 2020 elején született meg a döntést arról, hogy az intézményt súlyponti kórházzá fejlesztik, ennek egyik hozadéka, hogy bekerült a „Nagy építkezés” nevű kormányprogramba, amelynek keretében sürgősségi osztály kialakítását tervezik a kórházban. A rekonstrukciós munkálatokat augusztus végén kezdték el. A tervek szerint teljesen felújítják és átalakítják a kórház új szárnyának földszinti részét, ugyanis itt lesz a sürgősségi ellátás.

A felújítást a tervek szerint az idei év végéig befejezik, a teljes rekonstrukció 2022-i tart majd.

Ivan Males elmondta, hogy a földszinten lesz a sürgősségi osztály, a fizioterápiás részleggel. A második emeleten kap helyet a gyermek, a harmadikon a sebészeti, a negyediken az intenzív, az ötödiken pedig nőgyógyászati osztály.

„Azt látom, hogy itt egy modern kórház lesz. Nagyon szeretném, hogy a betegek európai színvonalú ellátást kapjanak, az orvosok pedig európai színvonalú körülmények között dolgozzanak”

– fogalmazott Volodimir Zelenszkij.

Az elnököt arról is tájékoztatták, hogy a „Nagy építkezés” nevű kormányprogram keretében nyolc kórházban folynak munkálatok, a régióban összesen 18 projekt valósul meg: három óvoda, négy iskola, két sportlétesítmény újul meg vagy épül fel.

Egy Beregszászhoz közeli szőlőhegyen felállított színpadon mondott beszédet Volodimir Zelenszkij, majd az elnök jelenlétében Olekszij Petrov, a megye kormányzója ismertette a régió fejlesztésével kapcsolatos 2020–2027-es stratégiai tervet.


Forrás:
goloskarpat/KÁRPÁTHÍR

Kövessen minket a FACEBOOKON, TWITTEREN vagy INSTAGRAMON és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!