Lezuhant egy ukrán katonai szállítógép, sok a halott

Lezuhant egy kadétokat szállító ukrán katonai An-24-es szállítógép Harkiv megyében.

Az ukrán légierő parancsnoksága szerint a baleset leszállás közben történt Csugujev városa mellett. A tájékoztatás szerint a személyzet mellett az ukrán légierő harkivi egyetemének kadétjai voltak a gépen. A repülőgépen tartózkodók számáról több forrásból ellentmondásos információk állnak rendelkezésre.

Sajtójelentések szerint a fedélzeten mintegy harmincan tartózkodtak. Az ukrán belügyminisztérium ezt azzal pontosította, hogy 23-an voltak a gépen, öt fős legénység és 18 kadét. Az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat később pedig a légiirányításra hivatkozva közölte, hogy 28-an voltak a gépen.

„A repülőtér légiirányítása szerint 28-an voltak a fedélzeten. Huszonkét holttestet találtak, ketten megsérültek, négy további embert még keresnek”

– közölte a katasztrófavédelem.

Nem sokkal korábbi jelentések még 18 halottról és két súlyos sérültről szóltak.

Harkiv megye kormányzója ezt megelőzően jelezte, hogy vannak túlélők.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy szombaton a szerencsétlenség helyszínére utazik. A közösségi médiában megjelent felvételeken egy lángoló roncsot lehetett látni a sötétben. A baleset oka egyelőre ismeretlen.

Security Check Required

null

Падіння літака Чугуїв

Forrás:
MTI/KH

Kövessen minket a FACEBOOKON, TWITTEREN vagy INSTAGRAMON és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!