Szöul közösen vizsgálná ki Phenjannal az Észak-Koreában megölt dél-koreai tisztviselő ügyét

A dél-koreai kormány azt javasolta szombaton Észak-Koreának, hogy a két ország közösen vizsgálja ki a hat napja a két Korea tengeri határán lelőtt minisztériumi tisztségviselő halálának körülményeit.

A dél-koreai nemzetbiztonsági tanács ülése után a szöuli elnöki hivatal jelezte, hogy az ügy közös kivizsgálását fogja javasolni Phenjannak. Ennek oka, hogy a két ország nagyon eltérően számolt be a történtekről.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető pénteken bocsánatot kért az eset miatt a dél-koreai néptől. Mint mondta, ennek “soha nem lett volna szabad megtörténnie”. Az efféle gesztus igencsak ritka az egymással hadban álló két Korea viszonyában.

A szöuli parlamenti ellenzék szerint ugyanakkor nem elég a bocsánatkérés, és a dél-koreai kormánynak a Nemzetközi Büntetőbírósághoz és az ENSZ Biztonsági Tanácsához kellene fordulnia az eset miatt.

A dél-koreai halászati minisztérium 47 éves tisztviselője hétfő délelőtt tűnt el egy megfigyelőhajóról a két Korea tengeri határának közelében. A dél-koreai védelmi tárca közlése szerint a férfira Észak-Korea hadserege talált rá a saját területi vizein, brutálisan meggyilkolták, majd a holttestét elégették.

Észak-Korea közölte, hogy a dél-koreai férfi észak-koreai területen tartózkodott, és a katonák az ilyen esetekben alkalmazandó előírás szerint jártak el. Phenjan közölte azt is, hogy nem a holttestet, hanem “a tengeren hánykolódó felszerelést” égették el, a koronavírus elleni védekezés jegyében.

Forrás:
MTI

Kövessen minket a FACEBOOKON, TWITTEREN vagy INSTAGRAMON és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!