Hazaárulással vádolják a Naftogaz vezetőit

Büntetőeljárást indítottak az állami gázvállalat teljes menedzsmentje ellen, írja a Korrespondent.net.

Andrij Kobolev, a Naftogaz igazgatója jelentette be, hogy hazaárulással vádolják a vállalat vezetőit.

„A nyomozás a vállalat vezetésének tevékenységére vonatkozik, hazaárulás vádjával vizsgálódnak a hatóságok. Azt nem tudom, hogy mióta tart az eljárást, ugyanis csak ma kaptam meg az üggyel kapcsolatos papírokat” – mondta Kobolev, aki hozzátette, hogy ő is érintett az ügyben. A vállalat vezetője úgy gondolja, hogy ez egy „invitálás” nyilvános párbeszédre.

„Elfogadjuk ezt az invitálást, nincs mit rejtegetnünk. Teljesen nyitottak vagyunk az adósságtartalék létrehozásának és felhasználásának elszámolására” – tette hozzá.

Kobolev azt állítja, hogy már nem is számolja hány ügyet indítottak Naftogaz ellen, amióta ő vezeti a vállalatot. Emlékeztetett arra, hogy 2018-ban 8 milliárd hrivnya pénzbírságot szabtak ki rá, amit aztán bíróságon megtámadott és meg is nyerte a pert az Állami Vámhatósággal szemben.


Református

Népszerű tartalom

Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com