Rendkívüli tanácskozást tart az ukrán kormány, szigorításokról dönthetnek

Az UNIAN ukrán hírügynökség értesülése szerint Denisz Smihal miniszterelnök péntekre rendkívüli tanácskozásra hívta össze a megyei kormányzókat, utána – még a nap folyamán – kormányülést tartanak. Nem kizárt, hogy a járvány gyors terjedése miatt új korlátozásokat vezetnek be, noha előző nap ezt még cáfolták. Ezt jelezte Mihajlo Raduckij, az államfő mögött álló Nép Szolgája párt parlamenti képviselője, az egészségügyi bizottság vezetője is egy tévéműsorban.

Közölte: képviselőtársaival azt javasolják, hogy az iskolák térjenek át a távoktatásra, ezen felül vezessenek be az országban úgynevezett „hétvégi karantént”. Utóbbi várhatóan azt jelentheti, hogy

  • hétvégeken nem tarthatnak majd rendezvényeket,
  • bezárnak az éttermek, bárok
  • és valószínűleg a közösségi közlekedést is ismét korlátozzák.

Ez szerinte nem okozna komoly veszteséget az ukrán gazdaságnak.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter közölte, hogy elkezdik az ideiglenes kórházak megnyitását a Covid-betegek fogadására, mert vészesen fogynak a szabad ágyak. Kiemelte, hogy már 21 ezer koronavírusos beteg szorul kórházi ápolásra, július óta számuk meghétszereződött, és naponta legalább 900-zal nő.


Református

Népszerű tartalom

Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com