Döntöttek: Év végéig meghosszabbították az adaptív karantént Ukrajnában

Ahogyan azt sejteni lehetett, a miniszteri kabinet december végéig meghosszabbította az adaptív karantént Ukrajnában.

  • Ezen túlmenően a kormány úgy határozott, hogy a vendéglátóhelyek legfeljebb este tíz óráig tarthatnak nyitva.
  • A kulturális vallási és egyéb tömegrendezvényeken a résztvevők létszáma ezentúl a zöld zónába sorolt településeken legfeljebb ötven, a sárga övezetben harminc, a narancsszínűben pedig húsz fő lehet.
  • Sportrendezvényeket csak nézők nélkül tarthatnak, illetve az egészségügyi minisztériummal kötött külön megállapodás alapján rendezhetnek nézőkkel nemzetközi sportversenyeket.
  • Az általános és középiskolák számára azt javasolta a kormány, hogy hozzák előre az őszi tanítási szünetet az október 15. és 30. közötti időszakra, utána pedig táv- vagy vegyes oktatási formára térjenek át.
  • A felsőoktatási intézmények számára október 15-től november 15-ig távoktatást javasolt a kabinet, továbbá azt, hogy erre az időszakra a diákok költözzenek ki a kollégiumokból, az árvák, a belső menekültek, a vörös zónába sorolt településen lakók, a külföldi diákok és a munka mellett tanulók kivételével.

Mostantól a legsúlyosabb, vörös besorolást kapják azok a települések, illetve régiók, ahol a megelőző 14 napban a megbetegedések száma meghaladta a 320-at 100 ezer lakosra számítva.

Forrás:
MTI, Fotó REUTERS

Kövessen minket a FACEBOOKON, TWITTEREN vagy INSTAGRAMON és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!