Ennyit költenek jövőre Ukrajnában útépítésre

A 2021-es állami költségvetési tervezetben 150 milliárd hrivnyát különítettek el útépítések támogatására. Ebből az összegből a tervek szerint 7 ezer kilométer út újulhat meg az országban, írja a Korrespondent.net.

“A 2021-es állami költségvetés tervezetében 150 milliárd hrivnyát különítenek el az útépítések finanszírozására. Ebből 36,6 milliárdot az állami jelentőségű utak fejlesztésére és karbantartására szánnak, 21,3 milliárdot a helyi utak, utcák építésére, rekonstrukciójára, javítására és karbantartására fordítanak” – közölte a Pénzügyminisztérium kedden.
A szaktárca közleményében kiemelte, hogy a közúti infrastruktúra nagyszabású felújítása a kormány számára prioritást élvez 2021-ben.
„Hétezer kilométernyi utat javítanak meg” – ígéri a pénzügyminisztérium


Kövessen minket a FACEBOOKON, TWITTEREN vagy INSTAGRAMON és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!

>>> A KárpátHír legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<