Botrányos választási csalás Szőlősgyulán?!

Mint arról Vitalij Glagola a hivatalos Telegram csatornáján beszámolt, súlyos választási csalásra derült fény az ugocsai Szőlősgyulán.

A tájékoztató szerint a településen a csempészkirálynak is nevezett, és nem rég egy 18 éves fiatalember halálát okozó Udud vezérletével nagyszabású választási csalást folytatott a KMKSZ. A választási bizottság tagjai más településekről érkezőknek azok útlevelére adtak ki szavazólapokat azzal, hogy a KMKSZ-re adják a voksukat. Ezek az idegenek a külföldön tartózkodó helybéliek nevében és helyett szavaztak.

A körzetben 250 szavazatra jogosult mellett több mint 600 szavazat került az urnákba. A szintén a KMKSZ színeiben a megyei tanácsi mandátumért indult Rezes Károly, aki mellesleg Udud sógora, kijelentette, hogy ez is csak a választók 95 százaléka.

Most az a helyzet, hogy írásszakértői vizsgálatnak vetik alá a választási névjegyzékben és az ellenőrző cédulákon lévő aláírásokat. A tájékoztató szerint a helyszínen a bűnüldözők dolgoznak, és börtönbüntetés fenyegeti a választási bizottság elnökét.

Rezes Károly kommentárja szerint a saját földjén azt csinál, amit akar.

Forrás:
Vitalij Glagola, Fotó illusztráció

Kövessen minket a FACEBOOKON, TWITTEREN vagy INSTAGRAMON és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!

>>> A KárpátHír legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<