Ukrajnában eddig 17 delta vírussal fertőzöttet azonosítottak

Ukrajnában eddig 17 esetben igazolódott be az új mutáns vírus jelenléte. A fertőzötteket Kijevben, Kárpátalján és Lemberg megyében észlelték. Az országban negyedik napja nő a covid fertőzöttek száma, ma reggelre 846 esetet jeleztek. 480 személy szorult kórházi ellátásra, 25-en elhunytak. Gyógyultnak 510 embert nyilvánítottak, közli az egészségügyi minisztérium. A legtöbb új fertőzött Kijevben, Harkiv, Donyeck,…

Részletek

Arahamija: Hiba volt lemondani az atomfegyverekről

Amennyiben Ukrajna nem írja alá a Budapesti Memorandumot és nem mond le a nukleáris fegyverekről, akkor atomnagyhatalomként ma szabadon zsarolhatná a világot, írja a dilo.net.ua. Ezt a véleményt David Arahamija a Nép Szolgái parlamenti frakciójának vezetője fogalmazta meg egy televíziós műsorban. Mint megjegyezte Ukrajna egy semmit nem jelentő egyezményt kötött, és lemondott a nukleáris fegyvereiről,…

Részletek

Ukrajnában 143 ezer védőoltást adtak be egy nap alatt

A legtöbb Covid-oltást az amerikai Moderna készítménnyel végezték. A tegnapi nap során 143 534 vakcinát adtak be Ukrajnában, közölte az egészségügyi minisztérium. Ebből 85 787-en az első, 57 747-en a második dózist kapták meg. Az oltóközpontokban 50 026 vakcinálást Moderna, 37 830 oltást Pfizer, 32 769-et Sinovac Biotech, 22 890-et AstraZeneca vakcinával végezték. Az oltási…

Részletek

Árhullámokra figyelmeztetnek Kárpátalján

A Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának (DSZNSZ) kárpátaljai kirendeltsége csütörtöki jelentése szerint július 29-én a lehullott csapadék hatására árhullámok vonulhatnak le a kárpátaljai folyók felső szakaszán. A közlemény szerint csütörtökön heves zivatarok várhatóak Kárpátalján, amely villámáradásokat okozhat a folyók és patakok hegyvidéki szakaszain. A vízszint a folyók felső szakaszán akár 0,5-1,0 métert is emelkedhet. A szolgálat…

Részletek

Döglött tyúkokat hullatott az országútra egy teherautó az Ungvári járásban

Az ungvári járási Ketergény környékén orrfacsaró bűzt árasztó szárnyas tetemekre lettek figyelmesek. Az úton közlekedő autók rövid idő alatt széthordták és széttrancsírozták az elhullott szárnyasokat, amelyek a tűző napon bomlásnak indultak és elviselhetetlen bűzt árasztottak magukból Ketergény környékén. A rendőrség feltartóztatta a két tonnányi elhullott tyúkot szállító KazAZ tehergépkocsit. Jelenleg folyik annak tisztázása, honnan hová…

Részletek

Zelenszkij aláírta a hadsereg bővítéséről szóló törvényt

Ukrajna elnöke ellátta kézjegyével az ukrán hadsereg létszámának növeléséről és a nemzeti ellenállásról szóló törvényt. Zsitomir megyében tett látogatása során Volodimir Zelenszkij kifejtette, a sereg létszámát 11 ezerrel kiegészítve 261 ezerre növelik. A nemzeti ellenállás létrehozása során felkészítik a lakosságot állampolgári feladatai teljesítésére egy esetleges háború kitörése esetén. Zelenszkij kijelentette, a rendszer létrehozása azt üzeni…

Részletek

Egy ukrán férfi az éj leple alatt besurrant a debreceni kórházba és kifosztotta a betegeket

Egy ukrán férfi az éj leple alatt besurrant a debreceni kórházba, majd ellopta az alvó betegek értékeit. A vádlott 2020. október 8-án éjfél körül az utcáról bement egy debreceni kórházi épületbe. Az egyik földszinti kórterembe telefonjával világítva belopózott és az ágy melletti éjjeli szekrény fiókjából kivette és ellopta az alvó állapota miatt védekezésre képtelen sértett…

Részletek

Egy 13 éves fiú ölhette meg a 6 éves kislányt

A censor.net információja szerint a rendőrség egy 13 éves fiút gyanúsít a Harkiv megyében történt brutális gyermekgyilkosság elkövetésével. A kislány édesanyja július 28-án a koraesti órákban értesítette a rendőrséget gyermeke eltűnéséről. Elmondása szerint kislánya az udvaron játszott a szomszédban lakó 13 éves fiúcskával, de váratlanul eltűnt. A gyermeket nagy erőkkel, nyomkövető kutyák bevetésével kezdte el…

Részletek

Ukrán embercsempészek ellen emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség

Két ukrán állampolgárságú férfit vádol a Veszprémi Járási Ügyészség azzal, hogy két alkalommal, több, külföldi személynek nyújtottak segítséget ahhoz, hogy a magyar államhatárt jogellenesen átlépve nyugat felé jussanak tovább. A vádirat szerint a 61 és 25 éves férfi korábban Lengyelországban taxisofőrként dolgozott, itt ismerkedtek meg embercsempészéssel foglalkozó személyekkel, akik bevonták őket a tevékenységükbe – írja…

Részletek

Menesztették a megyei tanács alelnökeit

Olekszij Petrov, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke a testület mai ülésén köszönetet mondott Magyarországnak a kárpátaljaiak határ menti vakcinálásáért. Emellett köszöntötte Bacskai Józsefet, Magyarország régi-új ungvári főkonzulját. Reményét fejezte ki, hogy a diplomata kinevezése segíthet az ukrán-magyar kapcsolatok javulásában. Az ülésszakon fontos személyi kérdésekről szavaztak – írja a KISZÓ beszámolójában.   Személycserékre készülnek a Kárpátaljai…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com