A szakminiszter szerint jól keresnek az ukrajnai tanárok

Szerhij Skarlet, az oktatási és tudományos tárca vezetője kijelentette, Ukrajnában jól fizetett állás a tanároké, és Ukrajna semmivel sem marad el a tanítói bérek terén az európai színvonaltól, áll a hvylya.net hírében. A miniszter egy interjúban mondta el az álláspontját. Az anyag készítője azonban szembesítette őt a valósággal. Ismertette Skarlet számára a litvániai helyzetet, ahol…

Részletek

Felfüggesztik augusztus 20-án a korlátozásokat

Visszatér a teljes szabadság augusztus 20-án. A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint az államalapítási ünnepségeken, a budapesti fogathajtó-Eb-n, és az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson sem fogják kérni a védettségi kártyát, és nem lesz létszám-korlátozás sem. Az eseményeket tehát bárki látogathatja, a rendelet vonatkozik az önkormányzati rendezvényekre is.

Részletek

Ruhaszárító kötelek mentették meg a ternopili nyugdíjas életét

Szerencsés kimenetelű balesethez riasztották a mentőket és a tűzoltókat Ternopil megyében, ahol egy 81 éves nő került életveszélybe, áll a korrespondent.net hírében. Az eset augusztus 3-án történt Terebovlja városában. Teregetés közben egyensúlyát veszítette és kizuhant ötödik emeleti lakása erkélyéről egy 81 éves nő. Ám akkora szerencséje volt, hogy fennakadt az emelettel lejjebb lévő lakás ruhaszárító…

Részletek

Pokoli a forróság Athénban – veszélybe került az áramellátás

Történelmi hőség tombol Görögországban: 40 Celsius-fok feletti meleget mérnek országszerte, de a következő napokban akár 47 fok is lehet. A helyiektől azt kérik, hogy akinek nem muszáj, inkább el se induljon otthonról. Közben a sok klímahasználat miatt az összeomlás szélére került az áramellátás – számolt be az M1 Híradója. 43 fokot mutatott a hőmérő Athén…

Részletek

Lembergben hat volt rendőrt küldtek rács mögé

Augusztus 3-án hozott ítéletet Lembergben a Galickiji Járási Bíróság a rendőrségi járőrszolgálat hat volt munkatársa ügyében, írja rendőrségi hír nyomán az ua-reporter.com. A tájékoztató szerint a rendőrök hatáskörének túllépése miatt meghalt egy 22 éves fiatalember. A tragédia még 2018 februárjában történt egy szórakozóhelyen a rendőrségi razzia során. A fiatalember megpróbálta lenyelni a nála lévő tasakba…

Részletek

Elkezdődött a fényeslitkei intermodális vasúti terminál zöld energetikai rendszerének kiépítése

Elkezdődött a fényeslitkei intermodális vasúti terminál energetikai rendszerének kiépítése, amelynek révén a 30 milliárd forintos magánberuházásból épülő, 2022 első negyedévében üzembe álló East-West Gate (EWG) teljesen zöld energiával működik majd. A beruházás kommunikációjáért felelős társaság az MTI-hez szerdán eljutatott közleményében azt írta, a terminál üzemeltetője átvette az összesen 15-20 kocsiból és furgonból álló elektromos járműflotta…

Részletek

Kuleba előkészíti Zelenszkij washingtoni látogatását

Dmitro Kuleba saját közösségi oldalán számolt be arról, hogy augusztus 4-én Washingtonba utazott. Útjára elkísérte Andrij Jermak az elnöki hivatal vezetője, áll a kanaldom.tv hírében. Az ukrán diplomácia vezetője és kísérője Volodimir Zelenszkij augusztus 30-ra tervezett vizitjét készítik elő. Ennek érdekében több felelős beosztású személyiséggel készülnek megbeszéléseket folytatni. Kuleba az ukrán diplomácia sikerének könyveli el,…

Részletek

Villám csapott le egy lakodalomra, legalább 17-en meghaltak Bangladesben

A násznép esküvői hajón ünnepelt a Padma folyó egyik kikötőjében, amikor beléjük csapott a villám. A tragédia a fővárostól, Dakkától 302 kilométerre északnyugatra történt, a 17 halotton kívül hatan megsérültek – közölte az MTI. Bangladesben nem ritka a villámlás az év ezen szakaszában, amikor a szárazságot felváltja a csapadékos monszun, ám az utóbbi években még több…

Részletek

Több mint félmillió vakcinát kapott Ukrajna Dániától

Megérkezett szerdán Kijevbe 509 400 dózis AstraZeneca vakcina Dániától – közölte az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) ukrajnai képviselete az UNIAN ukrán hírügynökséggel. A közlemény szerint a szállítmány a dán kormány adománya Ukrajnának, és része annak a programnak, amelynek keretében Dánia az év végéig hárommillió, koronavírus elleni vakcinát szállít különböző országoknak. A most érkezett vakcinákat elsősorban azoknak…

Részletek

Sportos egyenruhát vezet be egy ukrán légitársaság

Régóta vita tárgyát képezik a női légiutaskísérők megjelenésére vonatkozó szigorú szabályok, és bár a pontos előírások légitársaságonként változnak, a testre simuló ruházat és a magas sarkú cipő alapfelszerelésnek számít a stewardesseknél. Az ukrán SkyUp Airlines az első olyan légitársaság, amelyik felrúgja a hagyományokat és új, sportos egyenruhát vezet be a női légiutas-kísérőinek. 2021 őszétől a…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com