Elkezdődött a fényeslitkei intermodális vasúti terminál energetikai rendszerének kiépítése, amelynek révén a 30 milliárd forintos magánberuházásból épülő, 2022 első negyedévében üzembe álló East-West Gate (EWG) teljesen zöld energiával működik majd.
A beruházás kommunikációjáért felelős társaság az MTI-hez szerdán eljutatott közleményében azt írta, a terminál üzemeltetője átvette az összesen 15-20 kocsiból és furgonból álló elektromos járműflotta első autóit, amelyeket belső közlekedésre és a munkavállalók szállítására használnak.
Megkezdték az épületek hűtését és fűtését biztosító hőszivattyúk építését is: a 85 hektáros létesítmény elsősorban a saját, két megawatt teljesítményű naperőműve által termelt áramot használja majd, az energiatárolásra pedig egy hat megawattos akkumulátorparkot alakítanak ki. A beérkező áru mozgatását és átrakodását hibrid mozdonyok, valamint a teljesen elektromos daruk és termináltraktorok segítségével végzik el a széles és a normál vasúti nyomtáv között, illetve a kamionokról a vasúti szerelvényekre.
A szükséges kiegészítő áram beszerzését zöld forrásból tervezik, erről az üzemeltető már tárgyal a szolgáltató cégekkel – tették hozzá. A fényeslitkei terminál más építkezési munkálatai is jól haladnak, lefektették a vasúti kitérővágányokat, a több mint tíz kilométer hosszú, tíz vágányos pályaszakasz felépítménye mellett raktárcsarnokok és a kamionbeléptető kapuk egyaránt épülnek.
A magyar-ukrán határ közelében épülő intermodális vasúti terminál Európa legnagyobb és legmodernebb ilyen létesítménye lesz, amely évente akár egymillió darab húszlábas konténert tud majd kezelni.
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- További háborús hírek