Az ukrán kormány döntése értelmében október 1-től eltörlik azokat a szociális kedvezményeket, amelyeket a koronavírus miatti karantén idejére biztosítottak a lakosság számára, írja a hvylya.net.
A hírt a szociálpolitikai minisztériumban jelentették be. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a felére csökkentik a rezsitámogatást, így a gáz, a víz, a szennyvízelvezetés és az elektromos energia állami ártámogatását. A szubvencióban részesülő családok száma az utóbbi néhány évben 7 millióról 2,5 millióra zsugorodott. Az állami támogatás teljes összege pedig 76 milliárdról 35 milliárd hrivnyára esett vissza, miközben a közműdíjak a kétszeresére nőttek.
A portál hozzáteszi, hogy ez év májusától a kormány bonyolította és szigorúbb feltételekhez szabta a rezsitámogatás igénylését illetve odaítélését. Ennek célja a támogatásban részesülők számának és a szociális juttatások mértékének csökkentése. Ennek érdekében bővítették a támogatások visszautasítása és visszavonása okainak tárházát. Már az sem jogosult szubvencióra, aki ékszert vagy valutát vásárol, avagy külföldre utazott.
Mindez nem a magukat szegénynek tituláló módosabb családokon üt nagyot, hanem a valóban rossz anyagi körülmények között élőket sodorja még nehezebb helyzetbe.
A rezsitámogatásra jogosultak számának zsugorodásához elsősorban az a tény vezetett, hogy számos ukrán családból külföldön voltak kénytelenek munkát vállalni a felnőttek. Márpedig az új szabály értelmében nem kap szubvenciót az a család, amelyikből valaki 60 napot meghaladó időtartamban nem fizeti a szociális járulékokat. Kivéve a hivatalosan munkanélkülivé nyilvánítottakat. A portál szerint ez több mint fura hozzáállás a kormány részéről annak fényében, hogy az idegen országokban munkát vállaló ukránok évente 12 milliárd dollárt meghaladó összeggel járulnak hozzá az ukrán gazdasághoz. Ez több mint a külföldi pénzügyi instanciáktól kikunyerált kölcsönök összege.
Megvonják a rezsitámogatást a kisnyugdíjasoktól is, akik valamilyen földrészleget örököltek az elődeiktől. Még az sem mentesíti őket, ha az a földrészleg terméketlen és egyetlen hrivnya hasznot sem hajt a tulajdonosának.
A portál megjegyzi, hogy miközben egy átlagos EU-s állampolgárságú család jövedelmének alig 10 százalékát költi rezsire, az ukránok esetében ez a teher meghaladja a 30 százalékot. Ha nálunk is az európai gyakorlatot követnék az ország vezetői, nem volna szükség az államtól könyöradományért kujtorogni, írja a portál.
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- További háborús hírek