Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Ősszel megerősödhet a hrivnya

Nehéz lesz a szeptember Ukrajna számárak, ugyanis ekkor kerül sor az ország 2,9 milliárd dolláros külső adósságának visszafizetésére, ám az ősz első felében az állami valuta már erősödni fog.

Tarasz Kozak, az Univer befektetői csoport elnöke a ТСН tévécsatornának elmondta, sokáig bizonytalan volt, vajon a pénzügyminisztérium elő tudja-e teremteni a szükséges összeget. Ám a félmilliárdnyi eurokötvény kibocsátása és az augusztus 23.-ára várható 2,7 milliárdos segítség, amit a Nemzetközi Valutaalap kínál Ukrajnának, lehetségessé teszi a számla rendezését.

A hrivnya értékére kiható alapvető tényezők, mint az idei jó termés és a magas export árak, biztatóak. A szakember szerint az is pozitívum, hogy a külföldi munkavállalók idén eddig rekord összegű pénzt – 5,1 milliárd dollárt, ami 25 %-al több a tavalyi év azonos időszakához képest – utaltak át az ukrajnai bankokon keresztül.

Ezek alapján remélhető, hogy októberig erősödni fog a hrivnya, közölte a szakember.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com