Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij szerint az ő „igazságos béketervét” veszi alapul az USA elnöke
Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról
Zelenszkij: Trump béketervének nemcsak véget kell vetnie a háborúnak, de meg is kell előznie egy újabb agressziót
Podoljak szerint Ukrajnának jó lenne egy amerikai–orosz háború
Telefonon beszélt egymással Trump és Putyin

Négy év után elköszönt Szilágyi Mátyás beregszászi főkonzul

Október 28-án búcsúfogadást adott Jánosiban, a Helikon Hotelben Szilágyi Mátyás főkonzul, aki négy éven át irányította Magyarország Beregszászi Konzulátusának munkáját. A kárpátaljai képzőművészet iránt közismerten érdeklődő és nyitott diplomata a búcsúfogadásán egy nem mindennapi tárlattal is meglepte a megjelenteket, illetve elköszönt a kárpátaljai közélet fontos szereplőitől, történelmi egyházaink vezetőitől és a két külképviselet munkatársaitól – számolt be a Kárpátalja hetilap.

Szilágyi Mátyás búcsúbeszédében elmondta: „Az itt, Beregszászban eltöltött közel négy esztendő számomra egy szívemhez igen közeli és érdekes világ megismerését jelentette. Szerencsésnek tudom magamat, hogy e szép kulturális, történelmi és művészeti hagyományokban gazdag, nemzeti, etnikai és vallási szempontból sokszínű és nagyon toleráns régióban, a kárpátaljai magyar nemzeti közösség hagyományos fővárosában, valamint az ahhoz tartozó konzuli kerületben képviselhettem Magyarország konzuli, kulturális, külgazdasági és nemzetpolitikai érdekeit.”


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com