Top10
- Az ukránok katonai toborzóközpontokat támadtak meg
- Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
- Február 10-től változás a Csap-Záhony határon
- Pokrovszk lakói elrejtik gyermekeiket az ukrán kényszerevakuálás elől
- Elnapolták a leszerelést Ukrajnában
- Annyira kellenek a frontra az emberek, hogy Ukrajna már a legfontosabb szektorból is elvonja őket
- Rendkívüli hír: Románia elnöke bejelentette a lemondását
- Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
- Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
- Le Figaro: ez lehet az ukrán ellentámadások hátterében
Partnerünk
Népszerű tartalom
Vezetés közben lelte halálát egy lembergi buszsofőr
Kedden egyenesen a kormánynál vesztette életét egy lembergi buszsofőr.
A tragikus eset a №47А menetrend szerinti járaton történt. A lembergi személyforgalmi vállalat tájékoztatója szerint, az utasokat szállító jármű vezetője menet közben rosszul lett, ezért félreállt. Az utasok megpróbáltak segíteni rajta, lélegeztették.
A helyszínre érkező mentőorvosoknak már az újraélesztéssel kellett megpróbálkozniuk, ám nem sikerült életet lehelniük a hirtelen elhunyt sofőrbe.
Az utasok közül senki nem sérült meg. A halál okát az orvosszakértő fogja megállapítani.
- Marco Rubio: Az orosz–ukrán háború lesz a müncheni konferencia fő témája
- Emelkedik az ukrajnai menekültek száma
- Az Ukrán Korrupcióellenes Hivatal a védelmi miniszternél vizsgálódik
- Elnapolták a leszerelést Ukrajnában
- Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
- Mégsem jönnek Kárpátaljára bangladesi vendégmunkások
- Egyelőre csak az ukrajnai vállalatok nem kapnak nappal áramot
- Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
- Pokrovszk lakói elrejtik gyermekeiket az ukrán kényszerevakuálás elől
- Annyira kellenek a frontra az emberek, hogy Ukrajna már a legfontosabb szektorból is elvonja őket
- További háborús hírek
•Felkapott hírek•
- Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról
- Az ukránok katonai toborzóközpontokat támadtak meg
- Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
- Február 10-től változás a Csap-Záhony határon
- Pokrovszk lakói elrejtik gyermekeiket az ukrán kényszerevakuálás elől
- Elnapolták a leszerelést Ukrajnában
- Annyira kellenek a frontra az emberek, hogy Ukrajna már a legfontosabb szektorból is elvonja őket
- Rendkívüli hír: Románia elnöke bejelentette a lemondását
- Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
- Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
- Le Figaro: ez lehet az ukrán ellentámadások hátterében
- Nem tetszik a főnyelvőrnek, hogy oroszul beszélnek az önkormányzatokban
- Mégsem jönnek Kárpátaljára bangladesi vendégmunkások
FRISS hírek
- Marco Rubio: Az orosz–ukrán háború lesz a müncheni konferencia fő témája
- Egy német pár megölt két ukrán menekült nőt, hogy elrabolhassa a fiatalabb csecsemőjét
- Emelkedik az ukrajnai menekültek száma
- Kárpátalján már több mint 100 iskola állt át az online oktatásra
- Február 10-től változás a Csap-Záhony határon
- Az Ukrán Korrupcióellenes Hivatal a védelmi miniszternél vizsgálódik
- Elnapolták a leszerelést Ukrajnában
- Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
- Mégsem jönnek Kárpátaljára bangladesi vendégmunkások
- Egyelőre csak az ukrajnai vállalatok nem kapnak nappal áramot
- Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
- Pokrovszk lakói elrejtik gyermekeiket az ukrán kényszerevakuálás elől
- Annyira kellenek a frontra az emberek, hogy Ukrajna már a legfontosabb szektorból is elvonja őket
- Az ukránok katonai toborzóközpontokat támadtak meg
- Kijevbe érkezett az Európai Beruházási Bank vezetője