Nincs pénz a decemberi nyugdíjemelésekre

Az Ukrán Nyugdíjalap arra kéri a Miniszteri Kabinetet, hogy toldja meg az idei költségvetését 4,34 milliárd hrivnyával, máskülönben nem tudja végrehajtani a decemberre tervezett nyugdíjemeléseket – tudatta a KISZó. A Nyugdíjalap erről szóló határozattervezetében 4,34 milliárddal 521,19 milliárdra kéri növelni a hivatal idei költségvetését, melyben deficit keletkezett. A létminimum és a minimálbér decemberi emelkedése kapcsán…

Részletek

Ukrajna 1,4 millió eurót kap az EU-tól a Fehéroroszországgal közös határa védelmének megerősítésére

Néhány hónapon belül az európai partnerek jelentős forrásemelést hagynak jóvá Ukrajna számára – jelentette be pénteken Matti Maasikas, az EU ukrán nagykövete. Denisz Monasztirszkij ukrán belügyminiszter pénteken megbeszélést folytatott Matti Maasikasszal, az EU ukrán nagykövetével. Ennek eredményeire hivatkozva az közölte, hogy 1,4 millió eurót ad az Unió Ukrajnának a Fehéroroszországgal közös határa védelmének megerősítésére. „Tekintettel…

Részletek

Ukrajna idén 92 milliárdot költött útjavításokra

Ukrajnában idén már majdnem 100 milliárd hrivnyát költöttek útjavításra. November 1-ig közel 91,98 milliárd hrivnyát használtak fel az állami útalapból, melynek finanszírozását 82,8 %-ban teljesítette az állam, közli az állami vagyonalap. Eredetileg ugyanis 72,5 milliárdosra tervezték a támogatást, amelyet év közben 111,5 milliárdra emeltek. Emlékeztetőül: Ukrajnában idén március óta tart a Nagy építkezés elnevezésű állami…

Részletek

Orbán Viktor levélben kéri a határon túli magyarokat a választáson való részvételre

Orbán Viktor miniszterelnök levélben fordul a határon túli magyarokhoz, arra kérve őket, hogy jövő tavasszal is adják le szavazatukat az országgyűlési választáson – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára vasárnap a Facebookon. Dömötör Csaba bejegyzését azzal kezdte, hogy 2004. december 5-e nehezen felejthető traumát jelentett a magyar nemzetpolitikában. “A kettős állampolgárság bevezetésével lezártuk a népszavazás…

Részletek

Meglőtte a lakását tatarozó munkást egy ukrán férfi

Pénz helyett pisztolygolyóval „fizette” ki a lakását tatarozó munkást egy kijevi férfi, írja rendőrségi hír nyomán a realist.online. A fővárosi rendőrkapitányság sajtószolgálatától származó információ szerint a gyanúsított felfogadott egy munkást a lakása tatarozására. Amikor a munkadíj kifizetésére került a sor, a tulajdonos közölte, nincs megelégedve a munkával, ezért nem fizet egy kopijkát sem. A becsapott…

Részletek

A jövő héten is marad a hideg idő

A következő napokban is marad a hideg idő, a hét közepén néhol mínusz 10 foknál is hidegebb lehet. Emellett napsütésre, de olykor havazásra is készülni kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez. Hétfőn reggel az ország északkeleti harmadában, a Dunakanyar tágabb környezetében lehet vegyes halmazállapotú…

Részletek

„Orosz támadás esetén az Európai Unió mindig Ukrajna oldalán fog állni”

Az Európai Unió mindig Ukrajna mellett fog állni, ha Oroszország megtámadja, még a legrosszabb helyzetben is – jelentette ki Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője a La Republica című olasz lapnak nyilatkozva, adta hírül vasárnap az rbc.ua hírportálra hivatkozva a karpat.in.ua. A jelentés szerint az EU-diplomácia vezetője rámutatott arra, hogy a készülő orosz…

Részletek

A beregszászi magyar színházé lett a legjobb nagyszínpadi előadás egy ukrajnai fesztiválon

A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházé lett a legjobb nagyszínpadi előadás az idei Great Real Art (GRA) ukrán színházi seregszemlén – tájékoztatta az MTI-t vasárnap Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Jótékonysági Alapítványának igazgatója. A színház Joel Pommerat kortárs francia szerző Ez a gyerek! című darabjával nyerte el az első helyezést a…

Részletek

Megbüntették a Naftohazt

A kiszabható legmagasabb pénzbírsággal sújtották az ukrán állami gázvállalatot, amiért több alkalommal sem engedték be az ellenőröket a Naftohaz székházába, írja a Korrespondent. Az Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal 850 000 hrivnya pénzbírsággal sújtotta a Naftogazt, amiért az elmúlt négy évben egyszer sem engedték be a székházba az ellenőröket a tervezett ellenőrzés során. Három nem tervezett…

Részletek

Zelenszkij laptopot igér minden tanárnak

Idén több mint 60 ezer pedagógus kapott laptopot, 2023-ra pedig minden tanárnak lesz hordozható számítógépe – jelentette ki Volodimir Zelenszkij államfő szerdai parlamenti felszólalásában Az elnök kiemelte, hogy a független ország, okos ország, ezért az állam támogatja a tehetséges diákokat. „Új állami és elnöki ösztöndíjakat vezetünk be: 100 000 hrivnyát fizetünk majd a matematika, fizika,…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com